Társaságunk célul tűzte ki, hogy Magyarország teljes területén lehetőséget biztosít a közlekedésben jelentkező veszélyhelyzetek - biztonságos körülmények közötti – gyakorlására, ezzel is elősegítve a biztonságosabb közúti forgalmat.
Kiemelt feladatunknak tekintjük, hogy a biztonságos közlekedés elősegítése érekében olyan szolgáltatásokat és lehetőségeket kínáljunk, amely mind a gépkocsivezetők, mind pedig a gépkocsi flottákat üzemeltető társaságok számára előnyös.
Vállaljuk a gépkocsi flottával rendelkező cégek számára defenzív vezetési tréningek szervezését, mely elméleti képzésen túl városi vezetést is tartalmaz. A városi vezetés alatt munkatársaink a vezető járművel való kapcsolatán kívül a stressztűrő-képességüket is véleményezik és értékelik. Társaságuk vezetése, az igényei szerinti minősítést kap minden gépjárművezetőjéről, illetve gépjárműveinek használóiról.
Az elméleti felkészítés kiterjed természetesen a KRESZ továbbképzésekre is, ismertetjük a szabálysértések büntetési tételeit és a járművezetők jogait is.
Fontos szempontnak tartjuk, hogy a vezetők a saját személyiségüket is megismerjék, közlekedés pszichológusok segítségével önismereti tesztekre / tréningekre is lehetőséget adunk az elméleti képzés keretein belül.
Meggyőződésünk, hogy tevékenységünk nagyban hozzájárul a közlekedési morál és kultúra javításához és bízunk abban, hogy a tapasztalatlanságból eredő balesetek száma jelentősen csökkenthető.
A mellékelt tájékoztató anyag röviden bemutatja elképzeléseinket, de bízunk abban, hogy lehetőséget biztosít egy személyes találkozásra, ahol elképzeléseket és ajánlatainkat részleteiben tudjuk Önnel megismertetni.